A PÓTHAJ
Ismerkedjünk meg a póthaj típusokkal!
Sok szempont alapján csoportosíthatók a póthajak, mi két nagy csoportra osztjuk őket. Az első nagyobb csoport az emberi hajakat tartalmazza, a második a műhajak fajtáit dolgozza fel. A nagy csoportokon belül is kisebb alcsoportokba fogjuk rendezni a póthajak típusát, és szeretnénk részletesebb tájékoztatást is adni a felhasználhatóságukról, ápolásukról, előnyükről, hátrányukról.....
Kezdjük az emberi hajak fajtáival, előtte azonban egy picit ismerkedjünk meg a haj szerkezetével, a hajszál felépítésével! Később ennek fontos szerepe lesz. 👆
A hajszál három rétegből tevődik össze: - a belső hajbél, a medulla. Feladata: a hajhagyma és a fejbőrön kívüli rész összekötése. - A középső hajkéreg, a cortex, a hajszál rugalmasságáért felelős, és ő befolyásolja az erősségét is. - A külső hámréteg, a cuticula, kicsi, hagymahéj, tetőcserép szerűen egymásra rakódó lemezkékből áll, mely a hajszál tapintását, selymességét határozza meg, feladata megvédeni a hajszál belső rétegeit. Ettől a rétegtől függ, hogy hajunk egészséges élettel teli, vagy száraz töredezett látványt nyújt. Ezt a réteget vonja be a fejbőr faggyúmirigyei által termelt hajzsír, ami a hajszál megvédésének része.
A haj 90%-a keratin, a fennmaradó része: víz.
Kezdhetjük az emberi hajak csoportosítását, 😀 azonban fontos tudni, hogy az emberi hajak fajtáit, nem az emberek lakóhelye szerint kell értelmezni, sokkal inkább a genetikai állományuk alapján határozzuk meg. Igaz, hogy Olaszország, Spanyolország is Európában van, de az olasz és spanyol emberek, az indiai, dél-amerikai embercsoporthoz állnak közelebb, déli típusúak, a hajuk az indiai hajtípusba tartozik.
Az Emberi hajak fajtái:

- Európai haj
Az európai hajtípus szempontjából, az európai emberek genetikai jellemzői: világos bőrszín, világos szem, világos haj.A hajszál alakja enyhén ovális formájú, a kutikulák zártak, ezért selymes tapintású, vékonyszálú, enyhén hullámos, olykor egyenes, esetleg hullámos hajtípus.

Az Európai póthaj:
Az európai hajból készített póthaj, minden hajhosszabbítási technikához alkalmas hajtípus. A legdrágábban, és a legritkábban megvásárolható póthaj. A legelterjedtebb: a szláv haj. Nagyon sok európai póthaj Oroszországból érkezik, de ne felejtsük el, hogy Oroszország nagyon nagy része Ázsiában van, ami csak egy földrajzi elhelyezkedés, de ezeken a területen ázsiai típusú emberek élnek, többnyire!
AFROline EURÓPAI PÓTHAJ NYERS AFROline EURÓPAI PÓTHAJ TRESSZELT

- Indiai haj
Az indiai hajtípus szempontjából, az indiai emberek genetikai jellemzői: sötétebb, kreol bőrszín, sötétebb szem, sötétbarna, nagyon ritkán középbarna, olykor fekete hajszín.A hajszál alakja ovális formájú, a kutikulák enyhén nyitottak, selymes tapintású, közepesen vastag szálú, legtöbbször hullámos, olykor göndör, hajtípus.

Az Indiai póthaj:
Az indiai hajból készített póthaj, minden hajhosszabbítási technikához alkalmas hajtípus. A megfizethető, közepes árkategóriába sorolható póthaj. A legelterjedtebb: az indiai, de gyakori a dél-amerikai, illetve a dél-európai haj ebben a csoportban.
AFROline INDIAI PÓTHAJ NYERS AFROline INDIAI PÓTHAJ TINCSEZETT AFROline INDIAI PÓTHAJ TRESSZELT AFROline INDIAI PÓTHAJ TAPE HAIR

- Ázsiai haj
Az ázsiai hajtípus szempontjából, az ázsiai emberek genetikai jellemzői: világos bőrszín, sötét szem, sötét színű haj.A hajszál alakja kerek formájú, a kutikulák sűrű elrendeződésűek, szélesek és vastagok, ennek köszönhetően, az ázsiai haj szerkezete szilárdabb, egyenesebb, és fényesebb a többi hajtípusnál.

Az Ázsiai póthaj:
Az ázsiai hajból készített póthaj, minden hajhosszabbítási technikához alkalmas hajtípus. Az egyik legkedvezőbb árú póthaj. A legelterjedtebb: a kínai, vietnámi, thaiföldi, mongol, orosz haj!

- Afrikai haj
Az afrikai hajtípus szempontjából, az afrikai emberek genetikai jellemzői: sötét bőrszín, sötétebb szem, sötétbarna, fekete, ritkán középbarna hajszín.A hajszál alakja a legoválisabb formájú, a kutikulák nyitottak, ezért durvább tapintású, kevésbé fényes haj. Az afrikai haj a legvastagabb szálú, göndör, spirálos, úgynevezett afro textúrájú haj.

Az Afrikai póthaj:
Az afrikai hajból készített póthaj, minden hajhosszabbítási technikához alkalmas hajtípus, de a többi hajtípussal ellentétben ez a haj csak az afrikai hajtípushoz használható fel. Ritkán használják hajhosszabbításhoz. A legelterjedtebb: az afrikából érkező haj ebben a kategóriában.
MIÉRT FONTOS A CUTICULA

Beszéltünk már a kutikuláról, most nézzük meg miért az egyik legfontosabb része a hajnak!
A kutikula a hajszál legnagyobb részét képezi. A külső rétege (köpenye) a hajszálnak, tőle függ a haj fényessége, tapintása, vastagságának bizonyos tényezői, a haj struktúrája, göndörsége. Óvja a hajszálat a külső behatásoktól, védi a haj színét, kezeli a haj hidratáltságát, sérülékenységét stb. Amint azt már átbeszéltük a kutikula halpikkely, vagy fenyőtoboz szerűen elhelyezkedő, kicsi lemezkék sokasága - a haj legkülső rétege. Természetes úton szabályozza a hajszál belsejébe jutó nedvesség, és minden más tápláló és káros anyag eljuttatását.
A hajszál középső rétege, a Cortex: keratin szálak sokasága. Ő a felelős, többek között, a haj pigmentációjáért. A haj festése során ezt a réteget kell elérni ahhoz, hogy átszínezhessük, felülírhassuk a pigmenteket. A kutikula védi és szabályozza ennek a rétegnek a tápláltságát, és óvja a haj színét is. A haj festéséhez kicsit később visszatérünk, most nézzük meg a hajtípusok szerint, a kutikulák közti különbséget!
- EGYENES HAJ
Az egyenes haj kutikulái sűrűbben helyezkednek el egymáshoz,
Ettől az elrendeződéstől, fényesebb, hidratáltabb, selymesebb a hajszál, ugyanakkor egyenesebb, kevésbé hajlékony. Ilyen típusú haj az ázsiai haj, és az európai hajak között is elég gyakran megtalálható az egyenes szálú hajtípus.
- HULLÁMOS HAJ
A hullámos haj kutikulái ritkábban helyezkednek el egymáshoz képest,
Ettől az elrendeződéstől, fényes, közepesen selymes a hajszál, ugyanakkor hullámos, viszonylag hajlékony, elég jól formázható. Ilyen típusú haj az indiai haj, és az európai hajak között is gyakran megtalálható a hullámos szálú hajtípus.
- GÖNDÖR HAJ
A göndör haj kutikulái ritkábban helyezkednek el egymáshoz,
Ettől az elrendeződéstől, nem fényes, inkább mattabb hatású a haj, durva tapintású, és vastag a hajszál. Ilyen típusú haj az afrikai haj, olykor az európai hajak között is megtalálható a gyűrűs göndör szálú hajtípus.
A Kutikula egészsége
Az egészséges kutikula lapocskái, laposan egymásra simulnak, szélei simák. Zárt egységet alkotnak, egy síkban fekszenek egymáson. A haj tapintása selymes, fényes egészséges látványt nyújt. Kellőképpen átengedi, és megtartja a nedvességet, hidratált és ápolt hajszálakat eredményez. Kevés külső roncsoló hatás éri az egészséges kutikulát, természetesen bizonyos hatások, mint a napsütés, légszennyezés, víz elkerülhetetlen, és a legtöbbjük szükséges is. Ezek a külső hatások megfelelő mértékben, és megfelelő védekezéssel szabályozhatók. A haj egészségének megőrzése érdekében, a tűréshatáron belüli mennyiségre csökkenthető és szabályozható. A kutikulákat a faggyúmirigyek által termelt hajzsír természetes úton bevonva védi ezektől az alapvető behatásoktól. Sajnos az emberek 80%-ának nincs ilyen egészséges haja 😞.
A vegyi anyagok nagy károkat tudnak tenni a kutikulában. A haj színezése, festés például, a kutikulák alatti rétegbe a Cortexben lévő pigment sejtekbe bejuttatott festékanyagokkal érhető el. Ehhez, a kutikula rétegen át kell hatolni ezeknek a molekuláknak, fel kell nyitni, el kell emelni egymástól, vagy rést kell alkotnia a lemezkék között. A hajfestés okozta kutikula sérülések, elemelkedések bizonyos mértékben, professzionális szerekkel lezárhatók, kezelhetők. A hajfestést mindig bízzuk szakemberre!
Mint minden szervünk a hajszálunk egészsége is nagymértékben függ saját egészségi állapotunktól, táplálkozásunktól. A megfelelő táplálkozás, a kevésbé szennyezett levegőjű környezet, a megfelelő testmozgás, mind-mind kihat hajunk egészségére is! A már meglévő, kinőtt hajszálakat kívülről többnyire csak ápolni tudjuk, belülről táplálkozásunkkal pedig, a még növésben lévő részek, illetve az új hajszálaink egészségét vitalitását tudjuk gyökeresen befolyásolni.
Mit ne tegyünk?
A kutikulát roncsoló, legkárosabb hatások :
- A vizes haj fésülése!
(Félszárazon, szárazon fésüljük a hajat)
- Törölközővel dörzsölés!
(Finoman itassuk le a vizet, tekerjük körbe a törölközővel a vizes hajat.)
- Forró hajszárító!
(Langyos testmeleg hajszárítóval szárítsuk a hajat.)
-Tupírozás!
-Hajfestés!
(A haj színezését, festését, bízzuk szakemberre. A megfelelő anyagok felhasználása, a kutikulák lezárása, szakszerű kezelése a festés után létfontosságú a hajnak. Ezeket a munkálatokat szakképzett fodrászok el tudják végezni.)
- Hajvasalás!
(Amennyiben vasalni szeretnénk a hajat, használjunk hővédőt.)
- Göndörítés!
(Amennyiben göndöríteni szeretnénk a hajat, használjunk hővédőt, vagy bízzuk inkább szakemberre.)
- Erős huzamosabb ideig tartó napsugárzás!
(Nem véletlen, hogy az afrikai kontinensen a fejre tekert kendővel védik a hajat a napsugárzástól.)
- .....
A kutikulákban okozott sérülések nem visszafordítható, (nem gyógyítható) változások. Kezelni lehet, sőt kell is, de regenerálni csak nagyon kis mértékben lehet. Hajápolók, hajbalzsamok, hajkrémek, pakolások, hajwaxok, olajak, ezeket a sérüléseket fel tudják tölteni, a szakadásokat, repedezéseket, nyitott részeket kipótolják, de nem, vagy csak nagyon kis mértékben tudnak beépülni a sérült lemezkék hiányos roncsolt részeibe. Sajnos a víz hatására, a hajmosások során, és a samponok tisztító folyamatának következtében ezek a külső ápoló szerek kimosódnak a sérült részekből, ezért újra, és újra használni kell őket.
Miért kell elviselnie egy póthajnak amit a saját hajunk sem visel el?
Tudnunk kell azt, hogy egy átlagos haj, fél mm-rel lesz hosszabb naponta, az életciklusa pedig 3-6 év. Egy 40 cm hosszú póthaj, kb: 2-2,5 év, míg egy 60 cm hosszú, kb: 4-5 év eredménye. A leghosszabb 80 cm hosszúság feletti haj, igen ritka, hiszen egy 100 cm hosszú hajnak: 6,5-7 évre van szüksége, ami a haj életciklusának a határa. A haj szerkezetének ismeretében, a fent leírtak alapján, ezen hosszú idő alatt olyan sok behatás éri hajszálainkat, mely az évek haladtával nagyban befolyásolja a haj minőségét. Póthajként felhasználva ezeket a hajakat körültekintően, és az kezelési előírásoknak megfelelően ápolni, kezelni kell, hogy a sok év alatt kialakult sérülések mellett megfelelő hordási időt biztosítsanak. A festett póthajak további festése ezért nem ajánlott. A vasalás, göndörítés, és minden más ami a saját hajat fénytelenné, töredezetté, sérülti teszi, az a póthajjal is megteszi ugyanezt. Nem szabad azt gondolnunk, hogy ami töredezetté, röviddé, erőtlenné, tette a saját hajunkat az a póthajat nem fogja tönkretenni.
REMY - NON REMY

A remy és a non remy haj mizéria. Remy haj jelentése: szálirányos haj, non remy hajnak azt nevezzük amikor fordított szálak is kerülnek a póthajba. A levágott haj póthajként, a legtöbb esetben feldolgozás során kerül értékesítésre. Fontos, hogy a sok folyamat amin keresztül megy a levágott haj (mosás, festés, felfűzés, tincsezés....stb) kellő odafigyeléssel történjen. Az azonos szálirányú, egészséges (remy) haj esetében az azonos irányban lévő lemezkék elcsúsznak egymáson, nem akadnak össze.
A kutikulák apró lemezkéi pikkely szerű elrendeződése miatt a fordított hajszálak két egymással szembefordított fűrész fogaihoz hasonlóan összeakadnak, és gubancos, kifésülhetetlen csomók keletkezhetnek, ez a non remy haj hátránya. Az erősen sérült, gondozatlan, megkínzott, töredezett, roncsolt kutikulával rendelkező szálirányos, Remy haj esetén is ugyan ezt a gubancolódást tapasztalhatjuk, még akkor is, ha kellő odafigyeléssel dolgozták fel a hajat, és a szálirány megegyező! A szétnyílt töredezett lemezkék könnyen összekapaszkodva, gubancolódást eredményeznek. Az AFROline emberi póthajak remy, szálirányos hajak.
FOGLALJUK ÖSSZE, MIT TANULTUNK A PÓTHAJRÓL, MIÉRT FONTOS EZ?
- Mert a póthaj kiválasztásának egyik legfontosabb tényezője, hogy saját hajunkat be tudjuk kategorizálni a fent említett kategóriák valamelyikébe. Természetesen még nagyon sok tényező befolyásolja a választást. Fontos, hogy milyen hosszú távon szeretnénk a póthajat hordani, milyen az életvitelünk, sportolási szokásaink, milyen technikával szeretnénk rögzíteni...... stb.
A póthaj kiválasztását, bízzuk inkább szakemberre. Üzletünkben kollégáink a megfelelő ismeretekkel rendelkezve segítenek a vendég hajának típusához legjobban illő hajtípust, színt, struktúrát, az életvitelt, a sportolási szokásokat...... és még nagyon sok minden mást figyelembe véve, a legmegfelelőbb póthajat kiválasztani.
A Póthaj feldolgozása szerint
Az emberi póthaj feldolgozása szerint lehet:
- Nyers, copfban lévő haj
- Tresszelt, sorokba felfűzött póthaj, hajfelvarráshoz.
- Tincsezett póthaj, keratinos, hőillesztéses, mikrogyűrűs, ultrahangos hajhosszabbításhoz.
- Csatos póthaj. Sorokba felfűzött póthaj tresszcsatokkal, alkalmi viselethez.
- Tape hair, ragasztócsíkos póthaj, tape ragasztásos technológiához.
- Paróka
Reméljük, tudtunk segíteni, és átláthatóbbá tenni, a póthajról felmerülő kérdéseket?!
A következő részben a műhajak fajtáit, típusait, előnyeit, hátrányait, és minden lényeges tulajdonságát fogjuk átbeszélni.👉
Szóljon hozzá